3. rész A bátyus meg nem tett ígérete

Sziasztok. Hát, akkor én is bemutatkozok. Én vagyok Enii~. Ez az első blogom, úgyhogy még tényleg kezdő vagyok. Azért remélem tetszeni fog amit írok.
Ui.: Ha van kedvetek kommizzatok, szívesen fogadjuk.:)

 

*Louis szemszöge*

Meghallgatás napja:

Reggel 8 órakor csak úgy kipattant a szemem. Alig aludtam az éjjel. Ez a nap is eljött. Már nagyon várom, hogy ott álljak a mentorok előtt, hisz erről álmodom gyerekkorom óta. ÉN, mint énekes. Eddig csak álmodoztam róla, de most végre legyőzhetem a félelmemet, és odaállhatok, ahol mindenki csak rám figyel. Nem vagyok egy izgulós fajta de ez… Brr..belegondolni is félelmetes.
Gondolatmenetemből az ajtómon hallatszódó kopogás zökkentett ki. Lottie volt az:

-Szia Bátyjó! Bejöhetek?- kérdezte szokatlanul nagy mosollyal az arcán. Örültem, hogy most nem sír. El sem tudom képzelni, mit gondolhat most rólam.

-Szia Hercegnő! Gyere nyugodtan.- mosolyogtam vissza rá.

-Hogy vagy?- ült le mellém az ágyra.

-Idegesen. De ne beszéljünk erről, kérlek.- tereltem egy kicsit a témát. Nem akartam erről beszélni, mert csak még idegesebb lennék.

-Rendben. De ne aggódj. El fognak ájulni tőled.- mondta bíztató mosollyal.

-Azt azért ne.- fogtam egy kicsit viccesebbre a témát.

-Jól van na.- mondta kamu durcival.- De tényleg. Nyugi.

-Köszönöm… mindent.- öleltem meg.

 

Ritka szép pillanat volt ez köztünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz testvérek vagyunk, csak ritkán vannak, ilyen érzelmes pillanataink.

Még beszélgettünk egy kicsit, megpróbált jobb kedvre deríteni, ami sikerült is. Mindig felvidulok, ha vele vagyok. Az úgynevezett veszekedéseinket, pedig egyszerűen imádom. Nem tudom, hogy fogom átvészelni, ha esetleg továbbjutok, és nem beszélhetünk minden nap.

A reggel egész gyorsan eltelt. Megreggeliztünk, és pihentünk egy kicsit. 11 óra körül elindultunk meghallgatásra. Amikor odaértünk nem hittem a szememnek. Kígyózó sorok mindenhol. Ekkor egy kicsit megtántorodtam. Gondoltam, hogy sokan lesznek, de ennyire?! Mivel már mindenki elindult a sor felé, nem maradhattam ott egyedül. Igaz, hogy a családom, és a barátaim előtt nem kellene szégyellnem, hogy félek, de mégsem szeretném, hogy nagyon látszódjon rajtam. Én akartam ezt az egészet, nehogy már az elején feladjam, és legyőzzön a rettegés.

Beálltunk a sorba, és meglepő módon hamar, 30 perc múlva meg is kaptam a sorszámomat. Persze Lottie rögtön lefotózott, és fel is rakta Twitterre. Ez aranyos tőle.

***

Már bent ültünk egy ideje, amikor Lottie közölte,hogy elmegy innivalóért. Nem nagyon foglalkoztam vele, most csak a dalomra koncentráltam. Eltelt 10 perc és még mindig nem jött vissza. –Egy vizet csak nem tart ennyi ideig megvenni.-gondoltam magamban. Elindultam a büfé felé és láttam, hogy húgom egy fiúval beszélget. Mi??? Egy fiúval??? Természetesen azonnal odamentem hozzájuk:

- Hercegnő!! Hol a víz amiből én is kapok??? – mentem oda hozzájuk

- Mondtam, hogy sok ember előtt ne hívj így.. amúgy Niall ő a bátyám Louis Tomlinson. Louis ő itt Niall Horan épp egymásba ütköztünk. - nevetett. Kezetfogtunk majd kivettem a kezéből a vizes üveget. Rögtön megittam a felét. - Ha megmered inni én esküszöm, hogy kiheréllek.. – mondta húgom halkan, de Niall is hallotta.

- Ti mindig így veszekedtek?? Nekem is van egy bátyám, de soha nem veszekedtünk így.. - mondta Niall.

- Igen, mert a hercegnő nem fogja fel, hogy nem szabad csúnyán beszélni! – mondtam és átnyújtottam az üres üveget.

Elindultam vissza, remélve, hogy Lottie is jön utánam. Megkaptam a választ, ugyanis pár másodperc múlva a hátamra ugrott.

- És még, hogy én égetlek le téged?? – kérdeztem tőle.

- Kérem, hogy ne ugrándozzanak a másikon. - mondta be a hangos bemondón egy nő, gondolom ránk utalva ezzel. Csak nevettünk rajta. miközben Lottie leszállt rólam.

10 perc múlva arra lettem figyelmes, hogy egy nő a nevemet mondja. Hirtelen nagyon bepánikoltam, és folyamatosan csak a dalomat dúdolgattam. A többieket bevezették egy sok képernyős szobába, hogy onnan nézzék az előadásomat. Engem egy másik fejhallgatós, irattartós szervező nő elvezetett a színpadhoz. - Hát akkor vágjunk bele.!- gondoltam magamban, és elindultam a színpad közepére. Ott ült velem szemben a hatalmas közönség, és a három mentor: Nicole Scherzinger, Louis Walsh és Simon Cowell

-Hello!-mondtam idegesen.

-Hello, hogy hívnak és hány éves vagy?- kérdezte Louis.

-Louis Tomlinson vagyok, és 18 éves.- mondtam mosolyogva.

-Akkor halljuk.-adta a végszót Nicole.

Elénekeltem a dalt, és a közönség állva tapsolt. Mindenki kiabált, és fütyült. El sem hiszem. Tényleg tetszik nekik amit csinálok.

-Nos Louis. Azt hiszem a közönség reakciója mindent elárul. Gyönyörű volt.-mondta Nicole már szinte könnybe lábadt szemmel.

-Köszönöm.- válaszoltam az egész hatása alatt.

-Akkor szavazzunk.-mondta Simon.- Louis?

-Igen.

-Nicole?-folytatta .

-Egyértelműen igen.

-3 igened van.- fejezte be kis hatásszünet után Mr. Cowell.

-Nagyon szépen köszönöm.- válaszoltam hatalmas megkönnyebbüléssel.

Lerohantam a színpadról és Lottie ugrott először a nyakamba. Majd a többiek fokozatosan körbezártak minket, és egy hatalmas ’családi’ ölelés lett belőle. Hazamentünk, és csaptunk egy kis bulit, hogy megünnepeljük a sikeremet.

A következő néhány hét unalmasan telt. Reggel suliba mentem, délután hazamentem, tanultam, és gyakoroltam a dalokat a táborra. Sikeresen leérettségiztem, aminek örülök mert az X óta kevesebb időt fordítok a tanulásra.

Tábor napja:

Reggel korán felkeltem, hogy legyen időm elkészülni, és még össze is kellett pakolnom. Délre kellett odaérnem a tábor színhelyére, úgyhogy volt bőven időm. 11:30-kor kipakoltam az ajtóhoz. Eljött az a pont, amit a legkevésbé sem vártam. Az elköszönés. Mindenki odajött hozzám, és sorban köszöntek el. Először apa, majd az ikrek, Fizzy, anya, és végül Lottie. Szorosan megölelt és éreztem ahogy a könnyei a bőrömhöz érnek:

-Ne feledd az ígéreted.- mondta ölelésünk közben.

Nem válaszoltam, csak szorosabban megöleltem. Miután elváltunk, megfogtam a bőröndömet és elindultam kifelé.

-Nagyon vigyázz magadra!- hallottam anya szavait mögöttem.

Kiléptem az ajtón, és még egy utolsó pillantást vetettem a családomra. Könnyek között integettek nekem. Visszaintegettem, majd elindultam a tábor felé.

***

Odaértem, és most is rengetegen voltak. Beosztottak mindenkit, hogy kivel lesz egy szobában, és hogy mikor fog énekelni. Én egy Nick nevű sráccal kerültem egy szobába. Elnézve a tömeget, és a hangulatot, hosszú napnak nézünk elébe.

Mindkét dalomat elénekeltem a mentorok előtt, a kettő között pedig volt egy táncos feladat is. Az egyik srác, azt hiszem Zayn a neve, kiment a próbáról, mert úgy gondolta, hogy nem tud táncolni. Végül Simon rávette, hogy visszajöjjön. Vége volt minden feladatnak, mindenki elénekelte a dalait, és most következett a hosszú várakozás. Megismerkedtem néhány versenyzővel, úgyhogy, valahogy átvészeltem ezt az időt. Csoportokra osztottak minket, és így vezettek a mentorok elé. Mikor az én csoportom következett, újra előjött belőlem a meghallgatáson tapasztalt félelem. A mentorok felolvasták azoknak a nevét, akik továbbjutnak. Elmondták az utolsó nevet is, és nem az enyém volt. –Vége. – gondoltam. Van aki sírt, és van aki mérges volt. De mindenki csalódott.

Lementünk a színpadról. Eltelt néhány perc, és gondoltam, hogy felhívom a családomat, hogy elmondjam nekik a hírt. Már tárcsáztam anya számát, amikor egy szervező jött oda hozzánk. Elkezdtek sorolni neveket, és megmondták, hogy kik legyenek egy csoportban. Nem nagyon akartam vele foglalkozni, de ekkor kimondták az én nevemet is. Egy olyan csoportba kerültem, ahol rajtam kívül, még 4 fiú volt. Közülük az egyiket ismertem. Niall volt, akivel még a meghallgatáson találkoztunk, és aki Lottieval beszélgetett.

Ismét a mentorok elé vezettek minket. Fogalmam sem volt, hogy mi történik.

-Jó estét versenyzők!- mondta Nicole- Azért hívtunk ide titeket, mert lenne egy ajánlatunk.

Ekkor még jobban meglepődtem, mert már tényleg nem tudtam, mit szeretnének.

Simon szólalt meg:

-Úgy döntöttünk, hogy egyénileg nem folytathatjátok a versenyt. Viszont ha ti is elfogadjátok, akkor csapatként továbbjuthatnátok.

Ekkor mindenki felkiáltott. Ezt nem hiszem el. Igaz, hogy egyéni karriert szerettem volna, de most ez volt a legjobb hír, amit mondhattak volna.

-Szóval mi a válaszotok?-kérdezte Simon, mintha nem tudná.

-Igen!!!- hangzott kórusban a válasz.

Következett a csapatölelés. Remélem majd jól kijövök a srácokkal. Mikor le akartunk menni a színpadról, én az egyik fiú, később kiderült, Harry nyakába ugrottam, és így mentünk le.

***

Néhány hónap alatt megismerkedtünk a srácokkal, és már teljesen felszabadultak vagyunk egymás között. A bandánk neve One Direction lett, amit Harry talált ki. Ja igen… a csapattársaim: Niall, Harry, Liam és Zayn. Nagyon jó fejek, és úgy érzem, hogy egy igaz barátság kötődik közöttünk. Már az élő showra próbálunk, folyamatosan együtt vagyunk, és már egyre jobban hiányzik a családom, és a barátaim. Sokszor eszembe jut a Lottienak tett ígéretem. Nem tartottam be. Nem teljesen az én hibám, de tudom, hogy ez nem mentség. Ezen örlődöm minden nap, aludni is alig tudok, a próbákon sem tudok már teljes mértékben figyelni.

Egyik nap egy hatalmas meglepetés ért. Épp próbáltunk, mikor kopogtak az ajtón. Hirtelen befutottak ikrek. Nem hittem a szememnek. Ezek tényleg ők? Azonnal megöleltem őket. Ekkor megláttam egy lányt. Ez ő lenne? De nem ilyen volt, mikor eljöttem? Ennyire megváltozott volna?

-Hercegnő?- kérdeztem meglepődve.

Válaszképp elkezdett felém futni, és mikor találkoztunk olyan szorosan öleltünk egymást, mint legutóbb.

-Annyira hiányoztál. – suttogtam neki.

-Nincs kivel veszekednem.- mondta viccesen, de zokogva.

- És még ilyenkor is kötekedik. – mondtam én is viccesen.

Elváltunk egymástól és nem bírtam ki, hogy ne sírjam el magam.

-Milyen nő lettél.- mondtam mosolyogva.

Ekkor meglátták egymást Niallel, megölelték egymást, és nem értettem mire mondta Niall, hogy szép. Ekkor Lottie felém fordult és az arcomba vicsorgott.

- Fogszabályzó? - kérdzetem nevetve.

- Nem kutyaszar. - mondta kötekedve.

Én csak tovább nevettem. Már nagyon hiányoztak ezek a beszólások. Közben bemutattam őt a többi fiúnak is.

- És Törpi&Husi, hogy vagytok? – kérdeztem húgaimtól boldogan.

- Jól, de nagyon hiányzol. És anyának is, és Fizzynek is. - mondta Törpi kicsit szomorúan. Annyira megsajnáltam őket. Nem vagyok jó bátyjuk. Tényleg ott hagytam őket.

Megpróbáltam elterelni a témát. Kicsit beszélgettünk, hogy pótoljunk egy kicsit az elmúlt 1-2 hónapból. Végül odamentünk Lottiehoz, aki épp a fiúkkal beszélgetett.

- Lottie… ugye még maradunk egy kicsit?? - kérdezte Daisy.

- Persze Husi. Még maradunk. Ha a fiúknak nem gond meg Simonnak.  – mondta Lottie  és leguggolt eléjük.

 

*Harry szemszöge*

 - Nekünk nem!!! – mondtam egyből.

Lottie felállt, és egymás szemébe néztünk. Nagyon bejön nekem Lottie, szívesen megismerném közelebbről. Bár Louis mondta, hogy elvben van barátja, amit kicsit sajnálok, de még semmi nem veszett el.

- Lottie.. Anyáék tényleg..?? – törte meg Louis a csendet mire ő  csak bólintott. - És te meg Martin...?? - kérdezte megint mire megint csak bólintott.

- Egyszer hazalátogathatnál... Dus is hiányol még Grac is...Fizzy-ről meg ne is beszéljünk.. múltkor hozzámvágta a tányért amibe még benne volt a paprikás krumpli és odakiabálta nekem, hogy utál mert hagytalak elmenni.. – mondta Lottie könnyes szemmel...

Sajnálom őt. Louis jelentkezése az X-Factorba mindent megváltoztatott az életükben. Olyan rossz így látni. Bár még csak most ismertem meg, de mégis aggódom miatta.

- E-ezt mondta? – kérdezte Louis teljesen ledöbbenve.

- Igen. - mondta és megölelte őt. -Utál a saját húgom!!! - mondta hangosabban. - És megint itt sírok másoknak... - mondta és megtörölte szemeit.

- Ezt mondta Fizzy, de szerintem nem Lottie hibája, ő cska támogatta Louist és nem akart rosszat. - mondta Phoebe nekünk.

- És mi szeretjük nagyon Lottiet mert mindig segít. - mondta Daisy tovább.

- Igen, és amikor szomorúak vagyunk akkor mindig ő jön elősször és mindig ő vidít fel minket. - mondta Phoebe még mindig nekünk.

- És eddig nagyon letört volt, de mindig Anya, Fizzy, Gracie, Dus és a mi érdekeinket helyezte előrébb majd a sajátját! - mondta Daisy.

- De mostmár boldogabb mert Martin is segít neki és szeretik egymást, sőt Martin meg is csinálta már a hajunkat. - mosolygott Phoebe még mindig nekünk.

- Mert a nővéretek egy csodás lány/nő aki szeret titeket és a többieket. Neki Ti vagytok az elsők és nem saját maga mint a többi vele egyidős lánynak.. Ti kaptátok a világ legjobb nővérét.- mondtam az ikreknek. Olyan aranyosak. Egyszerűen el tudnék olvadni tőlük. De hisz volt kitől örökölniük.

- Igen.. és megígérte 1 héttel ezelőtt, hogy láthatjuk Louist és most itt vagyunk! - mosolygott Daisy.

 

*Niall szemszöge*

 - Mert Lottie betartja a szavát. Nekem is azt mondta, hogy még találkozunk és tessék. itt áll előttem és mosolyog nekem a fogszabályzójával!! – mondtam az ikreknek.

-És most megígérem mindenkinek, hogy még fogunk találkozni és jóba leszünk! – mondta Lottie mosolyogva.

- Szavadon fogunk! - kacsintott Liam.
- Pardon!! - kapott a szája elé Lottie, mintha valami rosszat mondott volna. Ezen persze röhögtünk.

Lottie nagyon aranyos lány, már az első találkozásnál elbűvölt. Vicces, de nem viszi túlzásba. Teljesen normális, de mégis olyan különleges. Régen találkoztam már ilyen lánnyal. Én többet szeretnék tőle, mint egyszerű barátság. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nagyon nyomulni szeretnék rá, mert én nem vagyok olyan. De kezdem úgy érezni, hogy többet érzek iránta. Csak most van barátja, és úgy láttam, hogy Harry is közeledni próbál felé. Azért hátha…

 *Louis szemszöge*

Jó volt újra együtt lenni, már nagyon hiányoztak. Sajnálom, hogy a többiek nem jöttek ,mert velük is szívesen találkoznék, de már ennek is nagyon örülök, hogy Lottie és az ikrek bejöttek meglátogatni. Bárcsak soha ne lenne vége ennek a látogatásnak.

Ekkor belépett a szobába Simon. Máskor örülök neki, de most kicsit féltem, hogy ez azt jelenti, hogy a lányoknak menniük kell.

 

Enii~