II. évad 1. rész Miért?

*Lottie szemszöge*


Csak egy fehér szoba, ablak nélkül. Körbe forogtam, és megpillantottam egy kilincset. Azonnal odarohantam, próbáltam kinyitni, de esély se volt rá. Mit is vártam.?! Gondolom ezért nem kötözött meg. Rettenetesen fájt a karom. Ekkor láttam meg egy szúrás helyére emlékeztető nyomot. De miért nem ölt már meg? Látni akar szenvedni? Ezt nem hiszem el. Miért történik ez velem? Mikor lehetek végre boldog?...Lehetek még egyáltalán boldog?... Még valamire figyelmes lettem. Mozog a szoba. Nem gyorsan, de észrevehető. Most megálltunk. Te jó ég. Mi vár rám? És ekkor..kicsapódott az ajtó, és belépett a végzetem. Ki más?
-Szia gyönyörűm! - lépett be kaján vigyorral az arcán.
Válaszolni se mertem, annyira féltem.
-Jót aludtál? - nevetett. - Na de akkor a tárgyra térek. Elmondom mi fog veled történni. Most szépen magamévá teszlek, aztán örökké együtt fogunk élni a hajómon. Csak te és én. Jó lesz? Hát persze, hogy jó lesz. - mondta, mintha ez természetes lenne.
-Miért teszed ezt velem? - kérdeztem remegve.
-Mert mi összetartozunk édesem. - nyáladzott. - Na de akkor lássunk is neki. Nem akarok tovább várni rád.
(+18)
Azonnal lesmárolt, nem is hagyott lehetőséget, hogy ellenkezzek. Letépte a felsőmet, utána a nadrágomat is, így már csak egy szál fehérneműben voltam. Csak sírni tudtam és megpróbáltam megállítani, de sikertelenül. Kiszívta a nyakam és még egy pár helyen ott hagyta a nyomát. Majd levette a melltartómat, és a melleimet kezdte harapdálni és szorongatni. Már majdnem letépte, ami iszonyatosan fájt, aztán haladt lejebb és lejebb. Széttépte a bugyimat és egyszerre 3 ujját nyomta belém. Sikítottam egy nagyot, de nem zavarta, csak erősen pumpált bennem. A másik kezével a csiklómat simogatta majd a seggembe is feltolta 2 ujját. Együtt a kettő borzalmas volt. Hirtelen kihúzta mind az 5 ujját és levette a nadrágját a boxerrel együtt. Nagyon vékony de hosszú nemiszerve volt. Ilyen hosszút még nem láttam. Arra kényszerített, hogy bekapjam. Csak nyomta egyre beljebb a fejem, már fuldokoltam, mire az egész a számban volt. Eltolta a fejem, és a hátamra döntött. Szétrántotta a lábaimat és felnyomta nekem. Még nem az egészet, így nem is fájt. Végre valami, ami nem. De ekkor teljesen belém mélyesztette. Csak sírtam és sikítottam.
-Neee. Ez nagyon fáj. Kérlek nee.
Nem érdekelte, csak tovább mozgott bennem. Alig telt el pár perc mire elélvezett. Nekem ez a pár perc életem legszürnyűbb része volt. De végre abbahagyta. Ott feküdtem a földön, tehetetlenül, ő pedig készült kimenni a szobából, de még visszafordult.
-Itt ez az óra. 20 perc múlva legyél kész, és gyere ki. Ha jó leszel nem zárom be az ajtót. - és ezzel ki is ment.
Felültem és csak sírtam. Mindenem úgy fájt, a karomon lévő seb pedig nem nézett ki valami jól. Pár percig csak ültem, majd lassan feltápászkodtam, összeszedtem a ruhadarabjaimat és felvettem őket. Amíg le nem telt a 20 perc csak ültem, és próbáltam felkészülni a lehető legrosszabbra. Nem akarom vele leélni az életem. Ha most valóban egy hajón vagyunk, inkább kiugrom, csak ne kelljen vele lennem...
Ránéztem az órára és.. Idő van. - gondoltam. Kimentem az ajtón és rögtön a víz tárult elém. De egy baj volt. A korláttól a hajó tetejéig üveg volt. Esélyem sincs kiugrani. Mást kell kitalálnom.
-Ugye milyen szép a tenger? - jött oda mögém, amitől eléggé megijedtem. - Gyere drágám. Kész a vacsi.
Megfogott és egy asztalhoz vezetett ami a hajó orrában volt. Leültem, és néztem a naplementét. Megjelent a vacsorával, letette elém, és leült velem szembe. Szó nélkül megettem, ami előttem volt, közbe ő dumált mindenféle hülyeséget, hogy milyen boldogok leszünk, és lesz rengeteg gyerekünk, és, hogy egy nagy boldog családként fogunk élni Franciaország egy kis szigetén, ahol alig élnek, így senki nem tud minket zavarni. Befejezte ő is az evést, és bevezetett a vezető fülkébe. Ott volt mindenféle műszer, GPS, iránytű, és segélyhívó. Ez az!! Ez az egyetlen lehetőségem. Még nem tudom, hogy hogyan, de ki fogom használni.
-Nézd csak drágám. Ide megyünk. - mutatott a térképen egy kis szigetre. Be is volt karikázva a szigeten belül a pontos hely. Gyorsan leolvastam a nevét, gondoltam még jól jöhet.

Átváltott kézi irányításra, hogy "lenyűgözzön". Jézusom, ezt nem fogom sokáig bírni. Remélem egy kis időre legalább egyedül hagy, és tudok küldeni valami üzenetet...
Pár perc múlva valami zajt hallottunk. Elég messziről jött, szerintem a hajó másik végéből, mert elég halk volt, de azért érdekelt, hogy mi az. Ahogy Martint is.
-Vedd át egy kicst, megnézem mi volt ez. - mondta, és ezzel hátra ment. Te jó ég..a lehetőség. Itt van.


*Louis szemszöge*

2 csoportra váltunk, az egyik fele a rendőrségre ment, a többiek pedig a környéken indultak keresésnek. Én, Niall, anya, Harry és Fizzy a rendőrségre mentünk. Olyan gyorsan hajtottam, hogy egy párszor rám is szóltak, hogy állítsam le magam, ettől úgysem lesz jobb. Bementünk és elmondtunk mindent amit csak lehet.
-Értem. Már egy ideje köröztetjük az említett férfit, és annyit tudunk, hogy a kikötőket kell figyelnünk, mivel ott vesztettük el legutóbb a nyomát. Kapcsolatban vagyunk minden nagyobb kikötővel, és értesítenek minket, ha történik valami. - mondta a parancsnok. Ekkor viszont megszólalt a telefon. Kezdtem reménykedni.
-Igen tessék?
-Hallgatom.
-Értem. Máris indulunk.
-Rendben. Köszönöm.
-Viszhall.
Hallottuk a rendőr hangját. ,,Máris indulunk"...ez zengett a fejemben. Megtalálták? Nagyon remélem.
-Most telefonáltak az Exmouth-i kikötőből, hogy egy fél órával ezelőtt láttak egy gyanús férfit beszállni egy hajóba az ölében egy fiatal lányt cipelve. - mondta.
-Akkor azonnal indulunk mi is. - pattantam fel, és mind elindultunk a kocsihoz. Előttünk mentek a rendőrök, amilyen gyorsan csak lehetett, mi pedig rájuk tapadtunk, nehogy elveszítsük őket. Borzasztó volt kivárni azt a 4 órát, mire végre odaértünk a kikötőállmoásra.
-Jó napot kívánok! Tudnak már valami újat? - kérdeztem.
-Jó napot kívánok! Sajn... - nem tudta befejezni mert a fülébe súgtak valamit. - Most mondta a kollégám, hogy kaptunk egy furcsa, figyelemfelkeltő üzenetet. Jöjjenek.
Odavezetett egy kijelzőhöz, amin ez a rövid üzenet állt:

"SOSFRGI"

 

-Ezt Lottie küldte. Üzenni próbál nekünk. SOS..addig megvan. De mit jelent az FRGI? - kérdeztem aggódva.

-Nem lehet, hogy az FR az Franciaország akar lenni? - vetette fel Niall.

-Imádlak!! - pusziltam meg a fejét. Hát persze. FR. - De mi az a GI? Az is valami rövidítés? Megtudnának nézni minden G betűvel kezdődő francia települést, szigetet?

-Persze. - mondták, és máris nekiláttak a keresésnek. Volt egy jó pár belőle, de amiben volt I is, az már kevesebb. Végül maradt 1 sziget és 3 település. A 3 település mind Franciaország közepében volt, így arra a következtetésre jutottunk, hogy Grande Ile szigetére tarthatnak. Kiszámoltuk, hogy a jelenlegi viszonyok szerint körülbelül 3-3,5 óra az út oda hajóval. Szóval már valószínüleg odaértek.

Azonnal elindult jó pár osztag motorcsónakkal, velük mentünk mi is, és az erősítés lassabb hajókon követett minket. Szerencsére mi 2 óra alatt ott is voltunk a szigeten. Nem volt nagy, így reménykedtem, hogy hamar rájuk találunk...

 

 

*Lottie szemszöge*

 

Itt a lehetőség. Gyorsan odamentem a segélyhívóhoz, és beirtam olyan röviden, ahogy csak tudtam, hogy hova megyünk. Még időben sikerült elküldenem, és visszamennem a kormány mögé.

-Nem találtam semmit. - mondta Martin. - Add csak ide drágám. Innen átveszem.

Körülbelül 10 perc múlva megérkeztünk a szigetre. Nem volt nagy, de legalább voltak rajta emberek. Ez egy kis megnyugvást adott. Egy szép házhoz mentünk, olyasmi volt, mint Martin Doncaster-i háza. Bementünk és felvezetett a szobámba. Volt benne egy ágy egy szekrény és egy asztal. De itt legalább volt ablak.

-Aludj egyet kicsim. Holnap az egész napot együtt töltjük. - mondta majd megcsókolt és elment. Egy darabig csak ültem és néztem ki az ablakon. Majd 1 óra múlva lefeküdtem, és próbáltam kizárni a környezetemet, és csak aludni.

***

Hatalmas zajra keltem. Betört valaki a szobámban. Félig kómás voltam, de sikerült felimernem a személyt.

-Louis!!! - sírva a nyakába borultam.

-Annyira örülök, hogy jól vagy! Ha nem küldöd azt az üzenetet nem tudtunk volna honnan elindulni. Hős vagy! - ölelt szorosan.

-Lottie!!! - rohant be Niall és azonnal megcsókolt. A mai borzalmas csókok után, ez igazi paradicsom volt. És olyan jó újra a karjaiban lenni. Pedig csak 1 napot voltam nélküle, de nem tudhattuk, meddig leszünk távol egymástól. De most nagyon boldog vagyok.

-Üdvözlöm Ms. Tomlinson! Jól érzi magát? - jött be egy rendőr.

-Azt nem mondanám, hogy jól, de megvagyok. Viszont egy orvosnak meg kéne mutatnom ezt a sebet. Eléggé fáj. - mutattam a karomra.

-Mentősök!! - kiabált, és pár másodperc múlva meg is jelentek.

-Ms. Tomlinson. El kell vinnünk a legközelebbi kórházba, mivel nem néz ki valami jól ez a seb. Az is lehet, hogy elfertőződött. Úgyhogy el kell kerülnünk a legrosszabbat. 1 embert magunkkal tudunk vinni.

-Louis menj te! Mi majd utánatok megyünk. És hívjatok ha van valami. - mondta Niall. Még egyszer megcsókoltam és mentünk is a motorcsónakhoz. Lefelé menet láttam ahogy Martint bilincsben vezetik a rendőrségi hajóhoz. Remélem mostmár tényleg utoljára látom.

Louis-val és a mentősökkel elindultunk a legközelebbi francia kórházba. Fél óra alatt partot értünk onnan pedig már nem volt messze.Útközben tettek a sebre egy kötést, hogy elszorítsák, így kisebb az esélye, hogy elfertőződik. A kórházban pedig már vártak minket. Azonnal a vizsgálóba vittek, megnézték a sebet, elvégeztek pár vizsgálatot, és kiderült, hogy...nagyobb a baj mint gondoltuk...

Enii~

Itt is lett volna a 2. évad első része.:)) remélem elnyerte a tetszésetek:)) <3 nagyon örülnénk pár komminak:) mivel az elmúlt időben nem nagyon kaptunk:/ és kíváncsiak vagyunk a véleményetekre:) ennyit szerettem volna még hozzáfűzni. Luv u all <3