*Lottie szemszöge*
Csókunk közepette egyszer csak hatalmas és hangos tűzijátékok jelentek meg az égen. Elváltunk egymástól, egy darabig csak néztük egymást, majd átkaroltuk egymást, és néztük a fényes rakétákat, ahogy szétrobbannak. Olyan filmbe illő volt, és olyan szép, hogy ismét legördült egy könnycsepp a szememből. Hallottuk, hogy valaki kijön a házból.
-Bocsi. Túl korán? - kérdezte Dan egy távirányítóval a kezében, amivel valószínűleg a tűzijátékot irányítja. Mindenki elnevette magát ezen, anya pedig odament hozzá.
-Pont jókor, szívem. - mondta, és megpuszilta.
Végignéztük a tűzijátékot, majd mind visszamentünk a házba, mi Niall-el immár kézen fogva. És mivel mind a ketten újra megéheztünk, megettük a maradék tortát, amin a többiek, nem kicsit szórakoztak csak jól.
-Lottie. Remélem nem hitted, hogy tőlem nem is kapsz ajándékot. - jött oda mosolyogva anya.
-Dehogynem kaptam. Hisz itt van ez mind körülöttem. És..tudom, hogy Niall-t is neked köszönhetem. - mondtam a végét halkabban.
-Jó az mellékes. De akkor van még valami. - majd előhúzott egy borítékot a háta mögül. Értetlenül néztem rá, de ő bátorított, hogy nyissam ki. Lassan téptem fel, majd kivettem, ami benne volt. Megnéztem, és 7 repülőjegy volt benne. Aztán közelebbről is megvizsgáltam és megtaláltam a helyet, ahova szólnak.
-Svájc. Anya ez..mi? - kérdeztem tőle boldogan, de még mindig értetlenül.
-Egy családi nyaralás a svájci síparadicsomban, Crans-Montana-ban. Csak te, Louis, Fizzy, az ikrek, én és...apád. CSAK MI 7-EN. - hangsúlyozta a végét. Egy igazi családi nyaralás. Amire mindig is vágytam. És nem egy mindennapi, vagy egy átlagos nyaralás helyszínén.
-Anya. Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm. - borultam a nyakába, és nem győztem hálálkodni.
-Boldog Születésnapot! - suttogta ölelésünk közben, én pedig mily meglepő újra sírtam. - Kicsim ugye rosszul hallom, hogy sírsz?! - tette fel a költői kérdést anya.
-Ööö..persze. - mondtam a könnyeimet törölgetve.
-Kincsem! Ígérj meg nekem valamit. - kezdte miközben elváltunk egymástól. - Ezen a nyaraláson nem fogsz egyetlen könnycseppet sem ejteni. Így is elég nagy könnyhiányban szenvedsz az elmúlt napok, hónapok miatt. Értem?
-Igenis. - mosolyogtam boldogan, és éreztem, hogy a sós víz lassan felszárad a bőrömről. - És mikor is indulunk?
-Nézd meg a jegyet drágám. - mutatott rá anya, én meg egyáltalán nem éreztem magam hülyének...ááá dehogy.
-Ohh..hogy ezek azok a számok. - fokoztam a helyzetem, amin mindenki jót nevetett. - 3 nap múlva.?! Akkor ki kell élveznünk ezt a kis időt együtt. - fordultam Niall felé.
-Arról én nem akarok tudni!!! - mondta Louis kettőnkre nézve. Ezen persze mindenki jól szórakozott.
-Mondjuk én nem pont arra gondoltam,...de ha már így mondod... - néztem perverzen barátomra.
-Lálálálálá... - fogta be a fülét, hogy ne hallja, mit mondunk.
-Hülyegyerek! - mentem oda hozzá és megöleltem.
-Én is téged húgi. - mosolygott olyan...Louis-san.
Pár óra múlva elindultunk haza Doncasterbe. Aznap Niall, Louis és El is otthon aludt, a többiek pedig a 1D házban. És, gondolom Louis örömére, nem történt semmi éjszaka. Legalábbis a mi szobánkban. Hogy eggyel arrébb mik történtek arról fogalmam sincs, de talán jobb is így. Másnap Niall és Louis visszamentek, de csak azért, hogy elhozzanak néhány cuccot maguknak és El-nek, Lou pedig már hozta a bőröndjét is tele meleg ruhával, amit Svájcba fog magával hozni. A következő pár nap nem telt túl eseménydúsan, de pont így volt jó. Újra együtt voltam Niall-el, és a bátyámmal, amit már régóta vártam. Csak egy baj volt. Túl gyorsan teltek a napok. Arra eszméltem föl, hogy Fizzy kiabál kintről, hogy siessek már. Mindenki a kocsikban volt, engem kivéve. Niall-el kézen fogva kisétáltunk.
-Nagyon vigyázz magadra. Rendben? - nézett mélyen a szemembe.
-Rendben. De te is. És egyébként...csak úgy mellesleg, pont egy hét múlva este 7-kor érkezik a gépünk. Csak gondoltam szólok. - mosolyogtam.
-Vettem. - mosolygott vissza. Hosszú csókot váltottunk, ahogy Louis is El-el, majd beszálltam bátyám mellé az autóba.
-Szia Niall. - köszöntem.
-Szia Lottie. - köszönt vissza, megvárta míg elindulunk, majd El-el beszálltak a kocsijába, és ők is elhajtottak.
Egyenesen a reptérre mentünk, leparkoltuk mind a két kocsit, majd leadtuk a csomagokat. Ezután a beszálló kapu felé indultunk. Szerencsére nem érkeztünk korán, így rögtön elfoglalhattuk a helyeinket. Én apa mellett ültem, mögöttünk Louis és Fizzy, előttünk pedig a 3-as ülésben anya az ikrekkel. Az út nem volt sok, csak 1,5 óra. Apával végigbeszélgettük az egészet. Miután leszálltunk Bern-ben, béreltünk egy családi autót, és még 2 óráig kocsikáznunk kellett, mire megérkeztünk Crans-Montana-ba. A táj valami elképesztő. Már a kocsiból is láttam, de mikor felértünk a szállóhoz, elképedtem. Ki nem tenné ha ez a látvány fogadná???
A hatalmas hegyek körülöttem..egyszerűen fantasztikus. Lementünk a bejárathoz, bejelentkeztünk a recepción, és megkaptuk a szobakulcsokat. Az ikrek anyával vannak egy szobában, mert őket még nem szívesen hagyják egyedül, és amúgy is nagyon ragaszkodók, Fizzynek, apának, Louis-nak és nekem pedig külön szobánk van. Kipakoltunk a bőröndökből, átöltöztünk síruhába, és irány a lejtő. Nem akartunk már az első nap a legfelső sípályára menni, hisz én még alig tudok síelni, úgyhogy előbb valaki megtaníthatna. A tanuló pályára mentünk, ahol Louis vette kezébe a tanítást, amin anya és apa jót nevettek. Mivel ők már tudnak síelni, ezért csak néztek minket, majd elmentek egy komolyabb pályára. Mi pedig folytattuk a szerencsétlenkedést. Fizzy nagyon hamar belejött, így ment anyáék után, én pedig maradtam az ikrekkel és a mi tanárbácsinkkal. 1 óra múlva már a kicsiknek is jól ment, úgyhogy ők átmentek a gyerek pályára, engem pedig kezdett egyre jobban idegesíteni, hogy milyen béna vagyok. Pedig nem most állok először sílécen.
*Louis szemszöge*
Nagyon jó volt a tanári szerep, és nem csak azért, mert szórakozhattam drága húgocskám bénaságain. A 3. óra után azért már megsajnáltam, hogy a síelése abból áll, hogy elindul, seggre esik, feláll, folytatja, megint leül, és mikor leért, lemegyek érte, felhozom...és kezdődik elölről.
-Najó baby pihenjünk egy kicsit. - nevettem, és lehúztam Lottiet a pályáról.
-Nem hiszem el, hogy nem sikerül. - mérgelődött a pálya szélén lévő padon ülve.
-Bele fogsz jönni. Nyugi. Pihenünk egy kicsit és újra megpróbálod. Aztán holnap is és azután is, ha nem megy. Itt leszek veled végig. - mosolyogtam. Egyébként sem hagyom szívesen egyedül, azután amit anya mondott, még otthon, a buli után. Jobb ha Lottie nem tud semmit. Pihentünk egy kicsit...konkrétan 4 órát, de az mellékes. Jól elbeszélgettük az időt, és közben megjelentek a többiek is. Mivel mire feleszméltünk a nagy társalgásból, már sötétedett, ezért másnapra hagytuk a sí oktatást.
Másnap reggel:
Kipihenten ébredtem fel, nagy meglepődésemre, hajnali fél 6-kor!!!
-Mi a sz@ar? - mondtam magamnak, miután felfogtam, hogy mennyit is mutat az óra. Mivel csak 6 órától lehet reggelizni, ezért letusoltam magam, felöltöztem, és még néztem egy kis TV-t. Direkt nem néztem meg a twitterem, hogy még véletlenül se tudjon semmi felidegesíteni. Lassan elérkeztünk a 6 órához, így kinyitottam a szoba ajtót, és pontosan ekkor, a mellettem lévő szobákból Fizzy és Lottie is kijött.
-Hát ti? - kérdeztük egyszerre.
-Ti is korán keltetek? - kérdeztem nevetve.
-Igen, de mégis úgy kipihentem magam. - mosolygott Lott.
-Érdekes de én is. - értett egyet Fizz.
-Akkor jó, hogy nem vagyok egyedül. - mondtam, mire elnevettük magunkat, átkaroltam őket, és lementünk reggelizni. Fél óra múlva csatlakoztak hozzánk a többiek is, megvártuk amíg ők is befejezik az evést, és visszamentünk a szobáinkba. Elég nagy vihar lett odakint, így nem sokan merészkedtek ki, így mi sem. Inkább átmentünk anyáékhoz, mivel nekik van a legnagyobb szobájuk, csináltunk forró csokit, és megnéztünk egy filmet. Komolyan mintha tél lenne, közben pedig még csak nyár vége. Mivel a vihar nem akart enyhülni ezért, ez a napunk így telt el. Szerencsére a a hotel WiFi-jét semmi nem zavarta meg, így tudtunk beszélni az otthoniakkal. Tudom, hogy nem kellett volna, de hallgatóztam Fizzy ajtójánál, amikor bezárkózott, hogy skype-olni fog. Hallottam, hogy Harry-vel beszél. Ilyen komoly lenne a húgom és a legjobb barátom kapcsolata? Ha hazamentünk erről mindenképp beszélnem kell velük. Főleg Harry perverz fejével. Mialatt ezek a gondolatok jártak a fejemben, hirtelen valami váratlan történt. Kinyílt az ajtó, én pedig beestem a szobába.
-Szia Lou! - köszöntek egyszerre.
-Hehe..ömm..én csak..a cipőmet kötöttem be. - hebegtem, mire elkezdtek nevetni.
-Maradhatsz ha gondolod. - nézett rám Fizz.
-Tényleg? Köszi. - válaszoltam gyorsan és leültem az ágyra. Fizz becsukta az ajtót és lehuppant mellém.
-És mizu Haroldom? - kérdeztem.
-Pont mondtam Fizzy-nek, hogy Niall-nek egy 6 fogásos vacsorát kellett csinálni, amit 1 óra alatt benyomott, és már megint eszik. - számolt be Hazz.
-Tessék? - hallottuk a háttérből teli szájjal kiabáló barátunkat.
-Semmi. Egyél csak tovább. - kiabálta vissza Harry. - Valami kell, hogy lekösse, így nem gondol arra, hogy Lottie nincs vele. - mondta ezt már suttogva.
Viccesen megcsóváltam a fejem, ezután még egy órát beszélgettünk, majd készültünk elköszönni egymástól.
-Na jó. Akkor leteszem. Holnap beszélünk. Szia! - kezdte Fizz.
-Oké. Jó éjszakát. Sziasztok! - válaszolt Hazz.
-Szia! - köszöntem én is. Fizzy küldött egy puszit Harrynek, Harry pedig vissza küldte. - Ohh na de Harold. Ezt nem kellett volna. - mondtam eljátszva, hogy elpirultam, amin mindketten nevettek, majd megszakítottuk a vonalat. Ezután mindenkihez bementem, jó éjt kívántam, majd visszamentem a saját szobámba és elaludtam.
***
A reggelem ugyanúgy telt mint előző nap. Korán keltem, 6-kor reggelizni indultam, és 2 húgom is csatlakozott hozzám. Reggeli után kimentünk a pályára Lottie-t és engem kivéve mindenki ment amerre akart, megbeszéltük, hogy 3 óra múlva az ajtónál találkozunk. Mi pedig visszamentünk a tanuló pályára. Meglepő módon fél óra után Lott, úgy siklott, mint aki évek óta ezt csinálja.
-Vííí..sikerült!!! - siklott hozzám és megölelt.
-Ügyes vagy húgi. - mosolyogtam. Ezután mi is átmentünk arra a pályára, amelyiken anya, apa és Fizzy volt. Lottie boldogan mutatta meg, hogy mit tud. Jó volt így látni. Ekkor viszont olyat láttam, amit nagyon nem akartam. A bejárati ajtóhoz néztem, ahol ott állt...Martin. Mit keres ez itt?? Honnan tudta, hogy itt vagyunk? Remélem nem az egyik ismerősünk mondta el neki. Azonnal anyához siettem.
-Anya. Martin. Itt van. - hadartam.
-Micsoda? Hol? - kérdezte aggódva, mire én az ajtó felé mutattam. - Ne. Most mit csináljunk?
-Szobát cserélek Lottie-val. Így kisebb az esély, hogy éjszaka megtalálja. És úgy is minden kis zajra felkelek, szóval bármi van én ott leszek a mellette lévő szobába. - ajánlottam fel. - De ne szóljunk neki, hogy itt van Martin. Jobb ha nem tudja meg. Ne idegeskedjen feleslegesen.
-Rendben. Köszönöm Kicsim! - ölelt meg anya, és próbáltunk úgy tenni, mint ha semmi sem történt volna.
Egész nap óvatosak voltunk, pár óra múlva felvettük az ikreket, vacsoráztunk, Lottie és Fizzy skype-olt, mi pedig anyával azon gondolkodtunk, hogy vegyük rá Lottie-t a szobacserére.
-Megvan! - kiáltottam fel, mire anya odajött hozzám. - Azt mondom neki, hogy láttam egy pár pókot a szobájában. Úgy is fél tőlük, és így fel tudom ajánlani, hogy cseréljünk szobát.
-Minden pénzt megérsz kisfiam. - mosolygott anya, mire én meghajoltam előtte, ezzel kinyílvánítva "köszönetem". Hallottam, hogy Lott befejezte a beszélgetést, így átmentem hozzá.
-Szia húgi! Mizu? - kérdeztem.
-Szia! Mindenem fáj. - nézett keservesen.
-Ezt hívják izomláznak drágám. - mondtam.
-Haha..nem mondod.? - nézett hülyén, mire elnevettük magunkat.
-Egyébként nem akarlak megijeszteni, de az előbb láttam egy pókot. - kezdtem a színjátékot.
-Mi? Hol? - pattant fel.
-Azon a falon. De most nem tudom hova lett. Elég nagynak tűnt. - folytattam.
-Hehe..ömm izé..asszem én kint alszok. - hebegett.
-Akarsz szobát cserélni? - ajánlottam fel.
-Megtennéd? - kérdezte. - Köszönöm.
És már össze is szedte az apróbb dolgait. Óvatosan kinéztem a folyosóra, és mivel senki nem volt ott, kiengedtem. Átkísértem újdonsült szobájába, majd én is felkaptam néhány apróságot, és visszavonultam. Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi baj.
*Lottie szemszöge*
Mikor Louis azt mondta látott egy pókot, rögtön bepánikoltam. Örültem, hogy önként ajánlotta fel a szobacserét, ezzel megkímélve engem a kínos kérdésektől. Elfoglaltam új szobámat, letusoltam, és bebújtam az ágyba. Vártam, hogy most már nyugodtan fogok aludni, egészen reggelig, de nem így lett. Nem tudom miért, de egyáltalán nem tudtam aludni. Összevissza forgolódtam, minden helyzetben próbáltam, de nem sikerült. Egyszer csak valami olyasmi hangot hallok, mintha az ajtó nyílt volna ki. Odafordultam, és nem hittem a szememnek.
-Hello édes. Már hiányoztál. - szólalt meg az az ember, akinek a közelébe soha többé nem akartam kerülni.
-Martin, te mit keresel itt? - ijedtem meg.
-Csak elakarok intézni valamit, amit már régóta akarok. - folytatta, azon az ijesztő hangján, ami rengeteg éjszaka kísértett.
-Ne, kérlek. Nagyon szépen kérlek. Ne bánts! - sírtam, és kiabálni akartam, de nem mertem.
-Megoldható. Gyere ide baby. - mondta és a nadrágját fogdosta.
-Kérlek ne! - sírtam jobban. Ekkor elővett egy kést.
-Én felajánlottam. Te nem éltél a lehetőséggel. - ekkor már nagyon féltem, de még mindig nem jött ki hang a számon. - De tudod mit? Csak, hogy ne mondhasd azt, hogy kőszívű vagyok. Ha most azonnal megcsókolsz talán még elgondolkodom.
-Ne.. - suttogtam.
-Hogyan? Csak nem azt mondtad, hogy nem? Hát jó te akartad.
Ekkor közelebb jött hozzám, rám szegezte a kést, és végre tudtam kiabálni. Így amilyen hangosan csak tudtam sikítottam, mire szúrni készült én pedig ösztönösen még magam elé tudtam kapni a kezem, így abba szúródott a kés. Hihetetlenül fájt. Ebben a pillanatban megjelent Louis, viszont Martin már ugrott is az ablakon, és menekült.
-Jézusom Lottie. Mi történt? Te jó ég!! Ez egy kés. Jézusom te vérzel.
-Nagyon fáj.
-Ne húzd ki! Valaki hívjon mentőt!!! - pont ekkor futott be anya, és már tárcsázott is.
-Lottie. Nyugalom. Itt vagyok. Itt vagyok. Minden rendben lesz, rendben? Rendben.
-Köszönöm.
-Nyugi. A mentő már úton van, oké?
-Oké. Tartsd szorosan.
-Tartom. Tartom. Csak nyugalom. Bízz bennem, rendben? Vigyázok rád. Shhh. Itt vagyok. Lélegezz. Vigyázok rád. Itt vagyok veled. Nem megyek sehová. Itt vagyok. Itt vagyok, Lottie.
*Louis szemszöge*
Pár perc múlva kiértek a mentők, átmenetileg ellátták a sebet, majd bevitték a kórházba, ahova anya ment vele. Azonnal fogtam a többieket, és a mentő után mentünk. Mire odaértünk, már be lehetett menni hozzá, ellátták a sebet.
-Te mit csinálsz? Nem kéne pihenned? Hova készülsz? - kérdeztem, mert láttam, hogy indulni akar.
-Azt mondták, hogy saját felelősségemre elmehetek, de holnap jöjjek vissza kötéscserére. - válaszolt kábán.
-Kapott fájdalomcsillapítókat most is, és olyat is, amit elvihet. Próbáltam lebeszélni, de nem akar itt maradni. Azonnal a rendőrségre akar menni. - mondta anya. Én nagyot sóhajtottam.
-Rendben. Gyertek menjünk. - mondtam ki, és nemsokára már a rendőrségen voltunk.
Enii~
